A túra célja, hogy a testi-lelki feltöltődés mellett felhívjuk a figyelmet a környék rejtett értékeire.
Az útvonal során 14 keresztet fedezhetünk fel, melyek között megtalálható a több, mint 100 éves és a nemrég állított is.
Több gyönyörű pihenőhely mellett vezet az út, mint például a mikekarácsonyfai tó,
a novai alsó-hegyi kilátó, vagy a novai víztározó.
A túra hossza 13 km, jelentősebb szintemelkedés nélkül, gyalogosan járdán, illetve Zágorhida után a mezőn keresztül
(száraz időben kicsit nagyobb hasmagasságú autóval is) könnyedén végigjárható.
A túra fotóit Simon Balázs készítette, amelyből készült kiállítás a XXXII. Göcseji Aratónapokon megtekinthető.
|
1.
Az útvonal a Novai Nagyboldogasszony templomtól indul, majd innen a templom mellett továbbhaladva a temető felé vesszük az irányt.
|
|
2.
A temetőbe beérve az első kereszt egyből megpillantható. A járdán továbbhaladva a 3. állomáshoz érünk.
|
|
3.
A harmadik kereszt egy kis téren található. Innen a faluba visszaindulunk, a Kossuth úton haladva láthatjuk a következő keresztet.
|
|
4.
A 4. kereszt a Kossuth úton levő ház udvarában található.
|
|
5.
A Kossuth út végén, a falu határában található az 5. állomás. Innen a bicikliúton tovább haladva jutunk le Zágorhidára, ahol a temetőben található fa kereszt felé vesszük az irányt.
|
|
6.
Zágorhida eldugott kis temetőjében található fakereszt mellől csodálatos kilátás nyílik a novai templomra, és az elterülő földekre.
|
|
7.
Zágorhida temetője után két irányba is haladhatunk, vagy a 75-ös főúton tovább, majd az első földúton lefordulva, a mezőn át, vagy pedig a József Attila utcán át az erdőn keresztül jutunk el Mikekarácsonyfára. Itt a temetőben találjuk a következő keresztet.
|
|
8.
A temetőből a főúton tovább haladva a kanyarban találjuk a 8. megállót. a Czigány Imre és Balaton Anna emlékére 1905-ben állított keresztet.
|
|
9.
A templom mellett áll a 2000-ben állított emlékmű. A tónál megpihenhetünk mielőtt tovább indulnánk a túra második felére.
|
|
10.
Mikekarácsonyfa másik temetőjébe érkezve 3 keresztet is találhatunk, egy fa kereszt, egy kő kereszt, és egy új, fém kereszt. A kő kereszt Nyakas Ferencnek állít emléket, 1861-es dátummal.
|
|
11.
A túra legújabb keresztje, a 2021. pünkösdjén átadott kereszt, melyet szülei emlékére állíttatta Szabó Lajos.
|
|
12.
Mikekarácsonyfa után, a híd előtt egy kavicsos úton jutunk el a novai hegyre. Itt az első útunk a Konc-hegyre vezet, ahol található egy régi kereszt, egy omladozó pince előtt.
|
|
13.
A Konc-hegyről az Alsó-hegy felé vesszük az irányt, ahol a pihenő mellett a pünkösdi miséknek is helyet adó kereszthez érünk.
Itt ismét megpihenhetünk, felmehetünk a kilátóba, ahol gyönyörködhetünk a Novára és a környékre nyíló kilátásban.
|
|
14.
A hegyről lefelé vezető úton megállhatunk a 2021-ben elkészült víztározónál, majd a kereszteződésnél találjuk a túra utolsó állomását, a szintén 1991-ben állított keresztet.
Innen balra, a templom felé fordulva visszaérünk a falu főterére.
|
|
15.
A templom melletti parkban, vagy a szökőkútnál megpihenhetünk és meglátogathatjuk a művelődési házban található Plánder Ferenc Helytörténeti Gyűjteményt.
|